Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mucsi Zoltán

hvg.hu Kult

Új előzetest kapott a Hadik, feltűnik Mucsi Zoltán is

„Isten a huszárt a lovával együtt teremtette” – tudjuk meg Trill Zsolttól (Hadik). Mucsi Zoltán (Horniák) viszont ki nem állhatja a lovakat, „elöl harap, hátul rúg” – fejtegeti az előzetesben.

Balla István Kult

Nemzetárulónak kiáltották ki, pedig ő csak csendben tanítani akart

„Vesszen Hannibál! Vesszen Nyúl!” – a feltüzelt tömeg Fábri-filmből ismerős skandálása ezúttal az Átrium Színházban hangzik fel. A Mucsi Zoltán által megformált Nyúl Béla tanár úr most is óhatatlanul elbukik, mint ahogy elbukik vele a józan ész is.

HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

Mucsi Zoltán: A humor, ami kialakult bennem, védőpajzs volt

Amikor bekerült a színészek közé, azt érezte, lábujjhegyen kell járnia az angyalok között, mert neki patája van, ami kopog: Mucsi Zoltánnal soha nem éreztettek ilyesmit a kollégái, mégis magára vette ezt a terhet. Már nem hisz abban, hogy a színházzal meg lehet változtatni a világot, de ettől még lehet hatása a közönségre.

Mátraházi Zsuzsa hvg360

Mucsi Zoltán: „Ha nem is ez a mélypont, de ahhoz már nagyon közel vagyunk”

Országszerte felfokozottak az indulatok, durvák az ellentétek, bár mind a két oldalnak lehetnek jogos és jogtalan sérelmei, ez nem mehet így tovább, mondja Mucsi Zoltán színész. Szerinte a hatalom nem tarthatja rövid pórázon a kultúrát, mert a pénz, amit költ, nem az övé, hanem az adófizetőké. HVG-portré.

hvg.hu Élet+Stílus

Mucsi Zoltánnak nehezen megy a szövegtanulás

Idén körülbelül 140-150 előadása maradt el, és mivel még most sem látszik, mikor állhat legközelebb színpadra, nehezen halad a következő darab példányával. Bármennyire is a félelem és a bizonytalanság határozta meg ezt az évet, a színész fontosnak tartja, hogy legalább egy szendviccsel megmentsük 2020-at.

Balla István Kult

Mucsi Zoltán elmeséli, hogyan született a fékevesztett káromkodásba torkolló villanyszerelős jelenet

Egy ország Kapája, bár sokan azt se tudják, honnan valók azok a jelenetek, amikben olyan viccesen káromkodik. Mucsi Zoltán abonyi szakmunkásból, vasutasból, postásból lett ismert és kedvelt színész, ahogy mondja, őt „megette a színház”. Most vaskos beszélgetőkönyvben vall életéről, dilemmáiról, a Kapa-Pepe duóról, a szakmájáról.

1 2
Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

A  brit zenészek és írók védelmet kérnek a mesterséges intelligencia ellen

A brit zenészek és írók védelmet kérnek a mesterséges intelligencia ellen

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Kocsis Máté szerint a Tisza ukrajnai kapcsolatai sértik az ország szuverenitását

Kocsis Máté szerint a Tisza ukrajnai kapcsolatai sértik az ország szuverenitását

Indul az árrésstop, máris lépett a Rossmann – sok vásárló meg fog lepődni a kasszánál

Indul az árrésstop, máris lépett a Rossmann – sok vásárló meg fog lepődni a kasszánál

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

Magyar Péter: Orbánnak meg kell szólalnia az Ukrajnában elfogott magyar kémekről

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán Viktor Simion-ügyben tárgyalt az RMDSZ elnökével

Orbán Viktor Simion-ügyben tárgyalt az RMDSZ elnökével

A címlapról ajánljuk